Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


fent és lent

2011.02.03

Részlet Géczy Gábor előadásából:

 

"A nyelvekbe mindig a mássalhangzók adják a fix vázat. Ezt lelkesítik át a magánhangzók.

A magyarban a teremtő erőnek ez a három mássalhangzó felel meg: S T N

Lelkesítsük át!

ISTEN

SÁTÁN

Mielőtt minősítene az ember, mélyedjen el a természettudományban. Van a Doppler-effektus.

Ha valami közeledik felém, akkor magasabbá válik a hangja, ha távolodom tőle, akkor mélyül. (Pl.. ha jön az autó).

Akkor mit tudunk mondani erről az ISTEN (ezt csak én fűzöm hozzá, hogy magas mgh.-k)-SÁTÁN (mély mgh.-k) párosról? Ha én közeledek a teremtés forrásához, akkor én azt úgy élem meg, hogy ISTEN. Egyre boldogabb leszek

Akkor ki minősíti a dolgokat?

Én magam. Én döntöm el, bármelyik pillanatban, hogy melyik irányt választom.

De miért kéne minősíteni?

Ha én nem tapasztalom meg, hogy mi az a sátáni, akkor hogyan váljak istenivé?"

 

Részlet az Ízek, imák, szerelmek című könyvből. A helyszín India.

 

„Mint mondja, ismer egy meditációt, ami „fel” viszi.

- Fel? – kérdezem.

– Hová fel?

– Hét szinttel feljebb – feleli.

– A mennybe.

 

A „hét szint” elmélete ismerősen csengett, így megkérdeztem, hogy a jógában is gyakran emlegetett hét szent csakrára gondol-e.

 

        Nem, nem csakrák. Helyek. Ez a meditáció hét helyre visz az univerzumban. Fel és fel. Az utolsó hely, ahova megyek, a mennyország.

        Járt már a mennyországban, Ketut? – kérdezem.

Elmosolyodik. Hát persze hogy járt már ott. Igazán nem nehéz odajutni.

        Milyen?

        Gyönyörű. Ott minden gyönyörű. Minden ember gyönyörű. Minden étel gyönyörű. Ott minden szeretet. A mennyország szeretet.

Aztán közli, hogy ismer egy másik meditációt. „Lefelé.”. Ez a lefelé irányuló meditáció hét szinttel a világ alá viszi. Ez már veszélyesebb. Kezdőknek nem ajánlott; csak tapasztalt mestereknek.

        Szóval, ha az első meditáció felvisz a mennybe, akkor ez a második meditáció minden bizonnyal levezet a …?

        Pokolba – fejezi be a mondatot.
Ez érdekesnek hangzott. A hinduizmus kapcsán eddig nem sok említést hallottam mennyországról és pokolról. A hinduk a világegyetemet a karma függvényében képzelik el, szakadatlan körforgás folyamataként, ami azt jelenti, hogy az ember sehol nem köt ki az élete végén – nem kerül se a pokolba, se a mennyországba –, hanem más alakban visszatér a földre, hogy megoldást találjon mindazokra a kapcsolatokra vagy hibákra, amelyeket az előző életében befejezetlenül hagyott…

 

 

… De nekem úgy tűnt, hogy Ketut más értelemben beszélt a mennyországról és a pokolról – mintha valódi helyszínek lennének, ahová valóban ellátogatott. Legalábbis én így értelmeztem. Hogy tiszta vizet öntsek a pohárba, rákérdeztem:

        Ketut, járt már a pokolban? Elmosolyodott. Hát persze, hogy járt ott.

        Milyen a pokol?

        Ugyanolyan, mint a mennyország – felelte. Láthatta rajtam a megrökönyödést, mert hozzáfűzte:

        Liss, a világegyetem egy kör. Nem voltam biztos benne, hogy értem. Azt mondta:

        Fel, le – mindkettő hasonló. Eszembe jutott az ősi keresztény mondás: „miképp a mennyben, azonképpen itt a földön”.

        Akkor hogyan tudunk különbséget tenni a mennyország és a pokol között? – kérdeztem. – Attól függ, hogyan utazol. A mennybe felfelé mész, hét boldog helyen át. A pokol – oda lefelé mész, hét szomorú helyen keresztül. Ezért jobb, ha felfelé mész, Liss – nevetett. – Úgy érti, az ember jobban teszi, ha azzal tölti az életét, hogy felfelé halad, a boldog helyeken keresztül, mivel a menny és a pokol – a végállomás – ugyanaz?

        Ugyanaz-ugyanaz. A végén ugyanaz, tehát jobb, ha az utazás során boldog az ember. – Szóval, ha a mennyország szeretet, akkor a pokol…

– Szintén szeretet – világosított fel. Ezen elgondolkodtam egy darabig, ahogy próbáltam összeadni a dolgokat. Ketut megint elnevette magát, és kedveskedve rácsapott a térdemre. – A fiatalok olyan nehezen értik ezt meg!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.